A zsírleszívás folyamata
Ha már túlestünk a szakorvosi vizsgálaton és konzultáción, a következő lépés a beavatkozás megvalósítása. Ettől a lépéstől tart az ember leginkább, de azt vegyük figyelembe, hogy olyan ez az egész műtét, mint egy befektetés, aminek a hozamai mellett bizony ráfordításai is vannak.
A zsírleszívásra mindig egy jól felszerelt műtőt használnak, így bármi komplikáció lép fel, azt azonnal kezelni tudják. A plasztikai sebész a beavatkozás előtt megjelöli körberajzoló módon azokat a területet a testünkön, ahonnan a zsírleszívást el fogja végezni. Ezt követi a beavatkozás típusától függően a helyi érzéstelenítés vagy az altatás.
Fontos megkülönböztetnünk azt, hogy mikor beszélünk ambuláns beavatkozásról és mikor altatásos műtétről. A módszer 2 liter zsírmennyiség leszívása esetén még ambulánsan elvégezhető, ami helyi érzéstelenítéssel történik. Ennél nagyobb mennyiségű zsír leszívásakor altatás szükséges, mert szélsőséges esetben akár 3 óráig is eltarthat. Ilyen mértékű leszívásra akkor kerülhet sor, ha az illető kórházi kezelés alatt áll, és nagy súlyfelesleggel rendelkezik. Akár 10 liter zsír leszívása is történhet, mert a teljes testsúlyhoz viszonyítva ez még mindig egy kis arány.
Ha a beavatkozást altatásban végzik, akkor előtte 6 órával kis mennyiségű étel elfogyasztása még megengedett, mert a táplálék a beavatkozásig még elhagyja a felső bélrendszert. Valamint 2 órával előtte még ihatunk tiszta folyadékot, ide tartoznak a különböző teák, és gyümölcslevek.
Az altatás alkalmazásakor nincs fájdalom, és a sebész munkáját nyugodtabb körülmények között végzi. Szemben az érzéstelenítéshez használt injekció beadásával, ami némi fájdalommal és kellemetlenséggel jár, és ha a beavatkozás közben mégis kissé érzékenyek lennél, az akár az eredményt is negatív irányba befolyásolhatja.
A kijelölt területekre a sebész egy speciális folyadékot fecskendez, ennek fellazító és zsíroldó hatása van. A folyadék hatóideje 30 perc, ezalatt fokozatosan veszi fel a nedvességet a zsírszövet. A benne lévő adrenalin miatt a beavatkozás közben csökken a vérzés, mert szűkíti az ereket. A tényleges beavatkozás, egy vagy több 2-3 mm-s metszéssel kezdődik a bőrön. Ezen keresztül vezetik be a kanült, a zsírszívó csövet, amellyel a vákuum segítségével szívható le a zsír. Ezt a folyamatot az összes kijelölt területen elvégezik, majd zárják a bemeneti nyílásokat. A zsírleszívás így 20-30 percet igényel testtájanként. A megfelelő eredmény eléréséhez fontos az utókezelés. A műtét után egy speciális ruha úgy nevezett kompressziós ruha viselése kötelező, általában 4-6 hétig, de ez a kezelt területtől és a beavatkozás mértékétől függ. Ezt a ruhát még a beavatkozás előtt kell beszerezni, mivel közvetlenül a műtét után használni kell már. Fontos a megfelelő méret.
Hosszadalmas korházi tartózkodást nem igényel a beavatkozást. Ha érzéstelenítéssel történt, akkor néhány óra regenerálódás után haza lehet menni. Célszerű autóval, de fontos, hogy ne a kezelt személy vezessen. Altatás esetében 24 óra után el lehet hagyni az intézményt, de ekkor sem szabad még vezetni.